2025. június 06. - 08.
A Gyulai Pálinkafesztivál 2025. június 6-8. között kerül megrendezésre a Gyulai Várkertben, ahol a Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényével három napon keresztül várják az érdeklődőket a pálinka fővárosában. A Gyulai Pálinkafesztiválon a magyar emberek nemzeti büszkesége és a nemes hungarikum, a pálinka lesz a figyelem középpontjában, illetve olyan színes programokkal várják a látogatókat, mint a vezetett pálinkakóstolók, a koncertek, a látványfőzés és a vásár.
A Gyulai Pálinkafesztivál 2025-ös rendezvényének középpontjában is a pálinka lesz, amely nélkül nem képzelhető el a hazai gasztronómia. Az eseményen a legnagyobb magyar pálinkagyártók a legízletesebb pálinkákkal várják a látogatókat három napon keresztül. A Gyulai Pálinkafesztivál keretein belül kerül megrendezésre a Brillante - 2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny is, ahol a magánfőzők és a bérfőzetők párlatait, illetve a kereskedelmi főzdék pálinkáit és párlatait kóstolja meg a zsűri, illetve az Év Pálinkás Bonbonja megmérettetés is.
A Gyulai Pálinkafesztivál 2025-ös programjai között pálinka ízutazással, vezetett pálinkakóstolóval és mesterkurzusokkal is várják az érdeklődőket. A Pálinka ízutazás gasztronómiai sorozat keretén belül az ételek és a pálinka kapcsolatát lehet megismerni.
Esemény időpontja: 2025. június 6-8.
Részvételi díj: Ingyenes, fizetős
Gyulai Pálinkafesztivál 2025 programok
A Gyulai Pálinkafesztivál 2025-ös eseményének részletes programjai hamarosan!
Addig is egy kis ízelítő a 2024-es programokból:
Május 17. - Péntek (16.30 óráig térítésmentesen látogatható)
- 13.00 Nemzeti Összetartozás Pálinkája (Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont)
- 14.00 Nyit a Várkert
- 14.00 Mediterrán együttes
- 16.00 Mesterkurzus: „Vadban nagy – Erdei kincsek nyomában” – Interaktív pálinkakóstoló és bemutató Fabulya Attila pálinkaszakértő vezetésével
- 17.00 Pálinka lovagrendek vonulása a 100 éves cukrászdától a Várkertig
- 17.30 Érkeznek a pálinka lovagrendek a várkertbe
- 18.30 Parno Graszt
- 20.00 Hivatalos megnyitó
- 20.30 Majka
- 22.00 Retro Disco DJ Oszival
Május 18. - Szombat (13.00 óráig térítésmentesen látogatható)
- 10.00 Nyit a Várkert
- 10.00 Silver zenekar
- 11.00 Gazda és pálinka a konyhában – Látványfőzés és kóstoltatás Prohászka Bélával és Vendégeivel (Közfoglalkoztatási Kiállítás)
- 13.00 Az Év Pálinkás Bonbonja ünnepélyes eredményhirdetés
- 13.00 Pálinkakóstoló: NVMEN Pálinka
- 13.00 Grácia mazsorett csoport 35 éves jubileumi műsora
- 14.00 Nótár Mary
- 14.00 Mesterkurzus: TOP Pálinkakiválóságok bemutatója és kóstolója Nagy Árpáddal, az Árpád Pálinka főzőmesterével
- 14.30 Pálinkakóstoló: NVMEN Pálinka
- 15.00 Sztojka Tibi, a Sláger Tv előadója
- 15.00 Pálinkakóstoló: Solti Pálinkaház
- 16.00 Mesterkurzus: TOP Pálinkakiválóságok bemutatója és kóstolója Nagy Árpáddal, az Árpád Pálinka főzőmesterével
- 16.00 Brillante – Nemzetközi Pálinka-és Párlatverseny ünnepélyes eredményhirdetése
- 16.00 Tarcsi Zoltán – Jolly
- 19.30 Bye Alex és a Slepp
- 22.00 Dzsúdló
- 23.00 Dj Virgoo & Mistex
Május 19. - Vasárnap (12.00 óráig térítésmentesen látogatható)
- 09.00 Nyit a Várkert
- 09.00 “Főzz és Segíts” Jótékonysági főzőverseny
- 10.00 Sztojka Tibor és zenekara
- 13.00 Pálinkakóstoló: NVMEN Pálinka
- 14.00 Mesterkurzus: Kétlépcsős kisüsti kontra egylépcsős oszlopos – Interaktív pálinkakóstoló és bemutató Fabulya Attila pálinkaszakértő vezetésével
- 14.00 Irigy Hónaljmirigy
- 16.00 Zeneexpressz Fásy Ádám vezetésével
- 21.30 Demjén Ferenc
- 23.30 Retro buli Berry Pappával
Gyulai Pálinkafesztivál kiállítók
- Árpád Pálinka
- Békési Pálinka Zrt.
- Birkás Pálinka Kft.
- Bolyhos és Fia Bt.
- Hegedűs Pálinka
- Gyulai Pálinka Manufaktúra
- Kontyos Borház
- Lunczer Pálinkaház
- Magna Pálinka
- Numen Pálinkafőzde
- Panka Pálinka
- Panyolai Szilvórium Zrt.
- Pertu Pálinkaház
- Rajal-Birs
- Sáppusztai Pálinkafőzde
- Sendula Pálinka
- Solti Pálinkaház
- Szabolcsi Házi Pálinka
- Szicsek Pálinkafőzde