Balatonakali

Balatonakali egy régi halászfalu a Balaton északi partján Balatonfüred és Révfülöp között félúton, illetve a helyi horgászok kedvelt üdülőhelye. A település híres a jó borról, a manduláról, a kiváló strandjáról és a vendégszeretetéről. 

A falu neve az akol (istálló, ól) szóból származik, amely a lakosok juhtartási szokásaira utal. Az 1700-as években épült nádtetős műemlékeinek köszönhetően a Kossuth utcában a mai napig látható a község halászfalus jellege. A falu és környékének emlékeit és életét mutatja be és őrzi a Térségi Muzeális Gyűjtemény, amely a Kossuth utca 36. szám alatt található és a nyári szezonban a hét minden napján látogatható. A hangulatos utcából nyílik a templomtéren található szabadtéri színpad, amely egyedülálló balatoni panorámát nyújt az ide látogatóknak.

Balatonakali strandja Kék Hullám minősítéssel rendelkezik és óriáscsúszdával, sportpályákkal, strandkönyvtárral, sport- és gyermek animációval, illetve folyamatos programokkal várja a vendégeket. A strand mellett fontos megemlíteni a Balaton körüli kerékpárutat is, amelybe a falu is bekapcsolódott, és az útvonalon a település meglehetősen gyorsan bejárható.

Ha mandula, akkor pedig Balatonakali! Balatonakalin ugyanis nagy hagyománya van a mandulatermesztésnek, és 2015-ben a falu lakói akali mandulafákat ültettek, és azóta is csodálatos látványának köszönhetően a 71-es főúton közlekedők tavasszal megcsodálhatják a gyönyörű, virágzó mandulafákat. A hiedelem szerint ha az ide látogatók öt szem mandulát magukkal visznek, akkor ez jelképe az egészségnek, a boldogságnak, a jólétnek, a termékenységnek és a hosszú életnek, amelyet Balatonakali garantál.

 
Böngéssz Balatonakali látnivalói és programjai között!

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom