A bujáki Sasbérci kilátó a Cserhát legszebb kilátója, ahonnan páratlan panoráma nyílik a Cserhátra, a Börzsönyre, a Mátrára és tiszta időben a Tátrára is. A 469 méter magasan található bajor stílusban épített kilátó tavasztól őszig várja a látogatókat, ahol egy érdekes erdészeti és helytörténeti kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők!

A bajor stílusú Sasbérci kilátót Franz Zell müncheni építész tervei alapján gróf Pappenheim Szigfrid erdőtulajdonos építtette felesége gróf Károlyi Erzsébet részére 1910-ben. A két részből álló, eltolt szintes épület alsó szintjén a gróf erdésze lakott családjával, a felső szint pedig a vadászok szálláshelyéül szolgált. 

Az 1950-től lakatlan épület állapota az idő múlásával egyre rosszabb lett, ezért felújították, és végül 2002-ben nyitották meg a látogatók számára. A kilátó szerkezetében 2017-ben újabb felújítás történt, amelynek során a torony fából épült részeit időtálló vörösfenyőre cserélték le és ezáltal az épület kívülről és belülről is teljesen megújult.

A Sasbérci kilátó környékén padokat, asztalokat és sütögetőt is találunk, ahol megpihenhetünk egy kicsit, és élvezhetjük a természet feltöltő erejét. A torony legfelső szintjére, a vadászházba belső fémlépcső vezet, ahol erdészeti és helytörténeti kiállítás várja a látogatókat. Mivel a kilátót autóval is meg lehet közelíteni, ezért kiváló hétvégi program kisgyermekes családok számára is. 

Megközelítés

A Nógrád megyében található Sasbérci kilátóhoz gyalog a 7 kilométer hosszú bujáki erdészeti tanösvényen keresztül juthatunk el, ahol az út során megtekinthetjük a Kálvária-hegyet és a Bujáki vár romjait is. Kerékpárral és autóval az aszfaltozott erdészeti magánutat vehetjük igénybe a kilátó nyitvatartási idejében, amelyen csak a sorompóig haladhatunk, azonban innen már csak 300 méterre található az épület. 

Gépkocsival érkezők részére ingyenes parkolási lehetőség a sorompónál lehetséges.

Belépőjegy

Ingyenes

Nyitvatartás

Áprilistól-októberig hétvégéken és ünnepnapokon: 9:00-17:00

A kilátó a nyitvatartási időtől eltérően csak előzetes bejelentkezést követően látogatható csoportok számára. 

Látogass el te is a Cserhát legszebb kilátójába, és élvezd a táj festői szépségét!

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom