Betöltés...

Somlyó-hegyi kilátó

A Balaton egyik legszebb kilátója a 228 méter magasan található alsóörsi Somlyó-hegyi kilátó, amely gyönyörű balatoni panorámájával egész évben várja a látogatókat. A különleges kilátó Alsóörs új jelképévé is vált az utóbbi években.

Már az 1980-as években is találkozhattunk egy „egyszerűbb” megjelenésű kilátóval Alsóörsön, amelynek szerkezetét biztonsági okok miatt lebontották, és később a helyére építették a mai Somlyó-hegyi kilátót. A 17,5 méter magas, hatszög alaprajzú, háromszintes és fenyőfa színű kilátót 2015 tavaszán nyitották meg az érdeklődők számára, ahol a kikapcsolódásra vágyók a természet feltöltő erejével és a csodálatos panoráma látványával garantáltan testi-lelki megújulásban vehetnek részt.

A kilátóban középső mag körül vezetett kényelmes lépcsőkön sétálva juthatunk el a csúcsra, ahol a kilátás maga a csoda. Érdemes megmászni a kilátót, ugyanis a legfelső kilátószintről lélegzetelállító körpanoráma tárul elénk, ahol a Balaton keleti oldalának, északi partjának, és a Bakony látványának együttesében gyönyörködhetünk. Megcsodálhatjuk a Tihanyi-félszigetet a Tihanyi Apátsággal, a fonyódi hegyeket, és a siófoki szállodaegyütteseket is.

Megközelítés

A kilátót gyalog, kerékpárral és autóval egyaránt meg lehet közelíteni. Balatonalmádi felől az Alsóörs tábla után körülbelül 50 méterre található a kilátóhoz vezető erdei ösvény. Az erdei úton található egy kis tisztás is, ahol a hangulatos pihenőhelyen fapadokat, asztalokat és szalonnasütőt helyeztek el, ahonnan már csak 150 méterre található a kilátó.

Parkolni a hegy lábánál található utcákban és a református templomnál lehet (a parkolás ingyenes).

Belépőjegy

Ingyenes

Nyitvatartás

Egész évben nyitva: 0-24

Látogass el te is a Balaton egyik legszebb kilátójához, élvezd a kilátást, és közben töltődj fel a természet erejével!

Elérhetőségek
Hétfő-Vasárnap: 0:00-24:00

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
Elérhetőségek
Hétfő-Vasárnap: 0:00-24:00
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatvédelmi tájékoztató
Elfogadom