A Visegrádi-hegység 378 méter magas Nagyvillám csúcsán található a Zsitvay-kilátó, amely népszerű kirándulóhely Visegrádon. Az épületből egyedülálló szögből csodálhatjuk meg a történelmi jelentőségű visegrádi Fellegvárat.

A kőből épült kilátó névadója Zsitvay Tibor volt igazságügyi miniszter, illetve a Magyar Turista Szövetség volt elnöke. Az épületet a Magyar Turista Szövetség létrejöttének 20. évfordulójára építették 1933-ban, ezért eredetileg Jubileumi kilátónak is nevezték. A 2005-ben műemlékké nyilvánított épület stílusa összhangban van Visegrád történelmi épületeivel, ezért leginkább egy erődítményre hasonlít.

Az épületben a különböző szinteken információs táblákat találunk a helyi természeti értékekről, és a legfelső szintre egy csigalépcső vezet fel minket. A nyitott kilátóteraszról gyönyörű körpanoráma nyílik a környező hegyekre, a Dunakanyarra, a visegrádi Fellegvárra és Budapestre, illetve tiszta időben megcsodálhatjuk a tájat a Mátrától egészen a Zsámbéki-medencéig. Az elénk táruló panoráma bemutatását a kilátószinten információs ábrák segítik.

A Zsitvay-kilátó közelében található bobpálya, kalandpark, golfpálya és pihenőhelyek is, ezért gyermekek számára is tökéletes hétvégi programlehetőség.

Megközelítés

A kilátót a Panoráma útról lehet a legkönnyebben megközelíteni, és a visegrádi bobpályától körülbelül 15 perces sétára találjuk az épületet. Amennyiben egy hosszabb kirándulást tervezünk, akkor Visegrád központjából az Országos Kéktúra jelzéseit követve érhető el az épület.

Gépkocsival érkezők részére a legközelebbi parkolási lehetőség a bobpálya parkolója (fizetős parkoló). Ingyenes parkolásra a Mogyoró-hegyi parkolóban van lehetőség, ahonnan hosszabb túraútvonal vár ránk a Zsitvay-kilátóhoz.

Belépőjegy

Felnőtt: 800 Ft

Nyugdíjas: 500 Ft

Diák: (6-18 év): 400 Ft

6 éves kor alatti gyermekek részére a belépés ingyenes.

Nyitvatartás

Április 15. – Október 15.

  • Hétfő: Zárva
  • Kedd-Vasárnap: 10:00-18:00

Október 15. – Április 15.

  • Szombat-Vasárnap: 10:00-16:00

Télen jegesedés esetén a kilátó biztonsági okok miatt zárva tart.

Csoportok részére (10 fő felett) a fenti nyitvatartási időn kívül is látogatható a kilátó előre egyeztetett időpontban.

Látogass el te is a Dunakanyar egyik leglátogatottabb kirándulóhelyére a Zsitvay-kilátóhoz, élvezd a páratlan panorámát, és töltődj fel a természet erejével!

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom