Betöltés...

Visegrádi Palotajátékok 2023

2023. július 07. - 09.
Pest megye, Visegrád

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2023. július 7-9. között kerülnek megrendezésre Visegrádon, ahol nemzetközi palotajátékok, királyi menet, lovagi tornák, lándzsa hajító verseny, fáklyás felvonulás, történelmi íjászverseny, harcművészeti bemutatók, középkori játszóház, régizenei koncertek, komédiások előadásai, középkori táncbemutatók, középkori sütés-főzés és még sok meglepetés várja a látogatókat az élő középkor városában, Visegrádon! Magyarország legrégebbi történelmi fesztiváljára közel ezer kosztümös érkezik, hogy méltó módon ünnepeljék meg Visegrád legjelentősebb történelmi eseményét!

A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 1985 óta ünnepli a középkor egyik legjelentősebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak az emlékét, ahol János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király találkozóján megállapodást kötöttek. A visegrádi királytalálkozón Magyarország, Lengyelország és Csehország között szövetség és kereskedelmi együttműködés jött létre, amelynek hatásai még ma is érezhetőek.

A Visegrádi Palotajátékok 2023-as programjai a Királyi palotában, a Királyi borudvarban, a Parkszínpadon, a Salamon-toronyban és a Lovagi torna pályán kerülnek megrendezésre, ahol három napon keresztül izgalmas korabeli programokkal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A Visegrádi Palotajátékok egyik legkedveltebb eseménye a Lovagi torna pályán megrendezésre kerülő programok, ahol királyi menet, a királyok lovagi tornája, lándzsa hajító verseny, fáklyás felvonulás, történelmi íjászverseny és számszeríjász verseny várja az érdeklődőket.

A Visegrádi Palotajátékok idején a Királyi Palotában is színes középkori programok várják a látogatókat, amelyek között a legnépszerűbbek a harcművészeti bemutatók, a koncertek és a középkori receptek alapján történő sütés-főzés. A sütés-főzés esemény különlegessége, hogy a program során korabeli eszközöket használnak, illetve középkori ruhák viseletében készítik az ételeket. A palotajátékok rendezvénye alatt a Királyi Palota napi belépőjeggyel látogatható. A napi belépőjeggyel a Salamon-torony, a Parkszínpad programjai, a Királyi Borudvar és a lovagi tábor is látogatható. 

A Parkszínpadon régizenei koncertek, komédiások előadásai, középkori táncbemutatók és gyermek bábszínház várja a kicsiket és szüleiket, illetve a gyerekeket egy középkori gyermek játszóház is várja.

A Királyi Borudvar Nagy Magyarország kiváló boraival várja az érdeklődőket, ahol villányi, egerszalóki, erdélyi, garamkövesdi, visegrádi, dunabogdányi és nyergesújfalui borokat lehet kóstolni.

Esemény időpontja: 2023. július 7-9.

Részvételi díj:

  • Napi belépőjegy a rendezvény területére 14 év felett: 2000 Ft
  • Napi belépőjegy a rendezvény területére 14 év alatt: Ingyenes
  • Mátyás Király Történelmi Játszópark Felnőtt kísérő: 200 Ft
  • Mátyás Király Történelmi Játszópark Gyermek (2-18 év): 200 Ft
  • Kázmér lengyel király lovagi tornája felnőtt belépőjegy (14 év felett): 3500 Ft
  • Kázmér lengyel király lovagi tornája gyermek belépőjegy (6-14 év): 1500 Ft
  • I. Károly magyar király lovagi tornája felnőtt belépőjegy (14 év felett): 4500 Ft
  • I. Károly magyar király lovagi tornája gyermek belépőjegy (6-14 év): 1500 Ft
  • János cseh király lovagi tornája felnőtt belépőjegy (14 év felett): 3500 Ft
  • János cseh király lovagi tornája gyermek belépőjegy (6-14 év): 1500 Ft

A rendezvény területe a napi belépőjeggyel látogatható, a lovagi tornákra külön belépőjegyet szükséges vásárolni. 6 éves kor alatt a lovagi tornán történő részvétel ingyenes. A jegyeket online elővételben és a helyszínen is meg lehet vásárolni. Online jegyvásárlás esetén a szervezők a napi belépőjegyet térítésmentesen biztosítják. Az online jegyvásárlás várhatóan 2023. március végén indul. A jegyeket online a következő weboldalon lehet megvásárolni: Visegrádi Palotajátékok 2023 jegyek

Részletes programok

2023. július 7. – Péntek

Lovagi torna pálya

  • 14:30 Királyi menet (indulás a Magyar László Tornacsarnok melletti területről)
  • 15:00-15:45 Kázmér lengyel király lovagi tornája (45 perc) (Solymászbemutató, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Szent György Lovagrend – apródok, Haramza Márk lovasbemutatója, Primavera táncegyüttes, Lovas párviadal, Sereghy törzs – Rozgonyi csata)
  • 16:30-16:45 Torda Köböre Egyesület ifjú lovasai (A Torda Köböre Egyesület ifjú lovasait és a lándzsa hajító versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni!)
  • 16:45-17:00 Lándzsa hajító verseny (A versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni)
  • 17:00-18:00 I. Károly magyar király lovagi tornája (60 perc) (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója, Solymászbemutató, Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Lovascsapat, Primavera táncegyüttes, Szent György Lovagrend – apródok, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Szerb-magyar gyalogos lovagi torna, Kopjatörés, Csata (résztvevők: Börzsönyi Nehézgyalogság, Oroszlánszív Lovagrend, Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend, Szent Sebestény Lovagrend, Güglerek, Kard és Kereszt Johannita Testvériség, Hunyadiak Örökében, Füzéri Várvédő Egyesület, Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, Rege Íjászok, Compagnie d’Noir, White Company (Livorno), Siklósi Sárkányos Lovagrend, Maróti Hagyományőrző Egyesület, Lux Vívó Egyesület)
  • 20:30 Fáklyás felvonulás a templomtól a királyi palotáig
  • 21:00-21:50 János cseh király lovagi tornája (50 perc) (Remdih cseh zenekar, Solymászbemutató, Primavera táncegyüttes, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Memento Mori cseh lovagok, Haramza Klára, Szent Longinus – Zenta, Csata)

2023. július 8. – Szombat

Lovagi torna pálya

  • 10:30 Királyi menet (indulás a Magyar László Tornacsarnok melletti területről)
  • 11:00-11:40 Kázmér lengyel király lovagi tornája (40 perc) (Solymászbemutató, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Szent György Lovagrend – apródok, Haramza Márk lovasbemutatója, Primavera táncegyüttes, Lovas párviadal, Sereghy törzs – Rozgonyi csata)
  • 12:30-13:20 János cseh király lovagi tornája (50 perc) (Remdih cseh zenekar, Solymászbemutató, Primavera táncegyüttes, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Memento Mori cseh lovagok, Haramza Klára, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Csata)
  • 14:00-15:00 I. Károly magyar király lovagi tornája (60 perc) (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója, Solymászbemutató, Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Lovascsapat, Primavera táncegyüttes, Szent György Lovagrend – apródok, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Szerb-magyar gyalogos lovagi torna, Kopjatörés, Csata (résztvevők: Börzsönyi Nehézgyalogság, Oroszlánszív Lovagrend, Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend, Szent Sebestény Lovagrend, Güglerek, Kard és Kereszt Johannita Testvériség, Hunyadiak Örökében, Füzéri Várvédő Egyesület, Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, Rege Íjászok, Compagnie d’Noir, White Company (Livorno), Siklósi Sárkányos Lovagrend, Maróti Hagyományőrző Egyesület, Lux Vívó Egyesület)
  • 16:30-16:45 Torda Köböre Egyesület ifjú lovasai (A Torda Köböre Egyesület ifjú lovasait és a lándzsa hajító versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni!)
  • 16:45-17:00 Mónus József íjász világbajnok bemutatója (A bemutatót a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni.)
  • 17:00-18:00 I. Károly magyar király lovagi tornája (60 perc) (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója, Solymászbemutató, Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Lovascsapat, Primavera táncegyüttes, Szent György Lovagrend – apródok, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Szerb-magyar gyalogos lovagi torna, Kopjatörés, Csata (résztvevők: Börzsönyi Nehézgyalogság, Oroszlánszív Lovagrend, Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend, Szent Sebestény Lovagrend, Güglerek, Kard és Kereszt Johannita Testvériség, Hunyadiak Örökében, Füzéri Várvédő Egyesület, Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, Rege Íjászok, Compagnie d’Noir, White Company (Livorno), Siklósi Sárkányos Lovagrend, Maróti Hagyományőrző Egyesület, Lux Vívó Egyesület)
  • 20:30 Fáklyás felvonulás a templomtól a királyi palotáig
  • 21:00-21:50 János cseh király lovagi tornája (50 perc) (Remdih cseh zenekar, Solymászbemutató, Primavera táncegyüttes, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Memento Mori cseh lovagok, Haramza Klára, Szent Longinus – Zenta, Csata)

2023. július 9. – Vasárnap

Lovagi torna pálya

  • 10:30 Királyi menet (indulás a Magyar László Tornacsarnok melletti területről)
  • 11:00-11:45 Kázmér lengyel király lovagi tornája (45 perc) (Solymászbemutató, Vermes törzs lovasíjász bemutató, Szent György Lovagrend – apródok, Haramza Márk lovasbemutatója, Primavera táncegyüttes, Lovas párviadal, Sereghy törzs – Rozgonyi csata)
  • 13:30-14:30 Történelmi íjászverseny (A versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni.)
  • 14:30-15:30 I. Károly magyar király lovagi tornája (60 perc) (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója, Solymászbemutató, Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Lovascsapat, Primavera táncegyüttes, Szent György Lovagrend – apródok, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Szerb-magyar gyalogos lovagi torna, Kopjatörés, Csata (résztvevők: Börzsönyi Nehézgyalogság, Oroszlánszív Lovagrend, Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend, Szent Sebestény Lovagrend, Güglerek, Kard és Kereszt Johannita Testvériség, Hunyadiak Örökében, Füzéri Várvédő Egyesület, Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, Rege Íjászok, Compagnie d’Noir, White Company (Livorno), Siklósi Sárkányos Lovagrend, Maróti Hagyományőrző Egyesület, Lux Vívó Egyesület)
  • 15:40-16:10 Lovasok közös edzése
  • 16:35-16:50 Torda Köböre Egyesület ifjú lovasai (A Torda Köböre Egyesület ifjú lovasait és a lándzsa hajító versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni!)
  • 16:50-17:00 Számszeríjász verseny (A versenyt a rögtön utána következő lovagi torna jegyével lehet megtekinteni.)
  • 17:00-18:00 I. Károly magyar király lovagi tornája (60 perc) (Kassai Lajos lovasíjász világbajnok bemutatója, Solymászbemutató, Ifjú Vér Öreg Bor Hagyományőrző Lovascsapat, Primavera táncegyüttes, Szent György Lovagrend – apródok, Olasz zászlósok (Lanciano és Montecassiano), Szerb-magyar gyalogos lovagi torna, Kopjatörés, Csata (résztvevők: Börzsönyi Nehézgyalogság, Oroszlánszív Lovagrend, Kaposvári Fekete Sereg Lovagrend, Szent Sebestény Lovagrend, Güglerek, Kard és Kereszt Johannita Testvériség, Hunyadiak Örökében, Füzéri Várvédő Egyesület, Kisújszállási Szabad Lovagok Rendje, Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület, Rege Íjászok, Compagnie d’Noir, White Company (Livorno), Siklósi Sárkányos Lovagrend, Maróti Hagyományőrző Egyesület, Lux Vívó Egyesület)

Hasonló programok

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatvédelmi tájékoztató
Elfogadom