A világszerte ismert szecessziós stílusban épült Gellért Fürdő Budapest műemlékfürdői közé tartozik, amely a főváros első luxuslétesítménye volt. A Gellért Gyógyfürdő és Uszoda ízületi betegségek gyógyítására alkalmas „csodahatású gyógyvizét” már a törökök is használták.

A Gellért fürdő forrásairól az első feljegyzéseket egy 5. századi krónika említi meg, majd később a 13. században II. András király épített egy kórházat a jelenlegi fürdő közelében, ahol lányával Szent Erzsébettel leprás betegeket gyógyítottak a közelben található gyógyvíz segítségével. A 17. században a fürdő a Sáros fürdő nevet kapta a forrásvízzel feltörő iszap miatt. Később a Sáros fürdőt lebontották, és a helyére megépítették a mai Gellért fürdő épületét Sebestyén Artúr, Hegedűs Ármin és Stark Izidor tervei alapján.

A Szent Gellért fürdő végül 1918-ban megnyitotta kapuit, és a hotellel együtt Budapest első luxuslétesítménye volt, amelyet később hullámfürdővel és pezsgőfürdővel bővítettek. Érdekesség, hogy a hullámfürdőt működtető hullámgépet 1927-ben üzemelték be, tehát lassan 100 éve biztosítja az élményt a látogatók számára, amellyel európai szinten is jellegzetességnek számít. A fürdő hangulatát fokozzák a Zsolnay mozaikokkal, márványoszlopokkal, ablakokkal és szobrokkal díszített medencék és helyiségek. A fürdő jelenleg egy épületben található a Danubius Hotel Gellérttel.

A fürdőben jelenleg nappali kórház is működik, ahol különféle gyógyszolgáltatásokat tudnak igénybe venni a látogatók, amelynek alapjául szolgáló gyógyvíz a Gellért-hegy belsejében található forrásokból származik. A Gellért fürdőben 13 medence, illetve egy finn szauna, egy hőlégkamra, és egy gőzkabin található

Érdekesség, hogy a világhírű Gellért fürdő vizében Richard Nixon amerikai elnök, Yehudi Menuhin hegedűművész, Julianna holland királynő, sőt néhány évvel ezelőtt még Ryan Gosling színész is megmártózott.

A gyógyvíz összetétele és javallatai

A Gellért fürdő gyógyvize tartalmaz nátriumot, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátot, szulfátot, kloridot, illetve fluoridiont, amellyel kiválóan alkalmas az ízületek degeneratív betegségeinek és az idült és félheveny ízületi gyulladásoknak (porckorongsérv, idegzsábák, csontrendszer mészhiányos állapotai) a gyógyítására.

Javasolt fürdési idő: 20 perc

Medencék

Beltéri medencék

  • 4 Gyógymedence | Vízhőfok: 35-40°C | Mélység: 1,2 m
  • 2 Merülőmedence | Vízhőfok: 18°C | Mélység: 1,07 m
  • 2 Súlyfürdő medence | Vízhőfok: 35°C | Mélység: 0,22-2,0 m
  • 1 Úszómedence | Vízhőfok: 27°C | Mélység: 0,8-2,0 m
  • 1 Ülőmedence | Vízhőfok: 36°C | Mélység: 1,05 m

Kültéri medencék

  • 1 Hullámmedence | Vízhőfok: 26°C | Mélység: 0,4-2,75 m
  • 1 Termál- és élménymedence | Vízhőfok: 38°C | Mélység: 1 m
  • 1 Merülődézsa | Vízhőfok: 12°C | Mélység: 1,15 m

Szolgáltatások

Termálfürdő, hullámfürdő, pezsgőfürdő, gyógyfürdő, aquafitness, masszázsok, szauna, hőlégkamra, gőzkamra, vörösboros fürdő rituálé, páros fürdőzés, szépségszalon (fodrászat, szolárium, kozmetika, pedikűr, manikűr), étterem, büfé, sókabin, aromafürdő, iszappakolás, szénsavas fürdő, víz alatti sugármasszázs, súlyfürdő, elektroterápia.

Belépőjegy

Szekrényes belépő ára – Hétfő-Csütörtök: 10500 Ft, Péntek-Vasárnap: 12000 Ft

Nyitvatartás

Minden nap: 9:00-19:00

Látogass el te is a történelmi Gellért fürdőbe, és élvezd a víz gyógyító hatását!

Gellért Fürdő videó

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom