Ma Koppány, Etelka névnapja van
A János-hegyi Erzsébet-kilátó Budapest legmagasabb pontján található. Az Erzsébet királyné tiszteletére épített kilátó 527 méter magasan található a Budai-hegységhez tartozó János-hegy tetején, amely kedvelt kirándulóhely a fővárosban. A kilátóból csodálatos panoráma nyílik a fővárosra és a környező hegyekre.

A János-hegyen korábban egy „egyszerűbb” stílusú szerkezet állt a hegytetőn, amelynek helyére a Kluzinger Pál és Schulek Frigyes által tervezett neoromán stílusú Erzsébet-kilátót építették. Az építkezés során haraszti és borosjenői mészköveket használtak. A kilátót 1910-ben avatták fel, amelynek névadója Erzsébet királyné (becenevén Sisi) volt, aki 1882-ben több alkalommal is járt a hegyen, és megdicsérte az elénk táruló panorámát. A kőből épült kilátót tehát a királyné tiszteletére építették. Érdekesség, hogy abban a korban az épület Európa egyik legnagyobb kilátója volt, illetve 16 évvel később állandó díszkivilágítást kapott hazánkban elsőként.

Az Erzsébet-kilátó kör alaprajzú, 23,5 méter magas, és 100 lépcső vezet a legfelső kilátó szintre, ahonnan körpanoráma tárul a szemünk elé. A legenda szerint tiszta időben még a Magas-Tátra csúcsai is kirajzolódnak. Az épületben négy kilátószinten gyönyörködhetünk a panorámában, amelyek közül a legfelső szint nyitott. A fővárosra és a környező hegyekre (például a Hármashatár-hegyre, a Pilisre, a Visegrádi-hegységre vagy a Börzsönyre) gyönyörű kilátás nyílik, sőt még a Gyermekvasút útvonalát is megfigyelhetjük.

A kilátó előtt egy terasz fogad minket, ahol megpihentetünk a padokon, illetve az épületben büfé is található, ahol a hosszú túra után kedvünkre fogyaszthatunk. Ha Budapesten kirándulni szeretnénk, akkor kihagyhatatlan úticél az Erzsébet-kilátó és a János-hegy!

Megközelítés

Az Erzsébet-kilátót a Széll Kálmán térről induló 21 vagy 21A jelzésű busz Normafa állomásától, a Libegő felső végállomásától, illetve a Gyermekvasút János-hegy vagy Virágvölgy állomásától egyaránt megközelíthetjük. A János-hegyi megállótól egy meredekebb ösvény, míg a Virágvölgy megállótól egy lankásabb, de hosszabb ösvényen érünk a kilátóhoz. A Virágvölgy közelében található a Normafa legnagyobb játszótere, ezért gyerekekkel mindenképpen az utóbbit érdemes választani. 

A Normafától március 15. és október 31. között minden hétvégén elektromos kisbusszal is eljuthatunk közvetlenül a kilátóhoz, amely 10:00 és 18:00 óra között félóránként indul a Normafa Síház melletti parkoló bejáratától, és a Libegő felső állomását érintve visz fel minket a kilátóhoz. Az elektromos kisbuszra felnőttek részére 1000 Ft, 60 év feletti felnőttek részére 500 Ft a jegyár, 6 éves kor alatt pedig ingyenes.

Gépkocsival érkezők részére parkolni közvetlenül a Normafánál lehet, de a kirándulóhely népszerűsége miatt kirándulási időben hétvégén telített lehet (a parkolás ingyenes).

Belépőjegy

Ingyenes

Nyitvatartás

Egész évben nyitva: 08:00-20:00 (napkelte és napnyugta között)

Kirándulj a természetben és látogass el te is Budapest legmagasabb pontjára az Erzsébet-kilátóhoz, ahol a gyönyörű panorámában már Erzsébet királyné is gyönyörködött!

Értékelések

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom