Ma Gergely, Alberta névnapja van
2025. április 29.
Somogy megye, Siófok
A Diótörő Balett előadásai 2025-ben is várják a közönséget a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központban, ahol Pjotr Iljics Csajkovszkij felejthetetlen utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve, a karácsonyi készülődés egyik elengedhetetlen kelléke várja a publikumot egy csodálatos két felvonású mesebalettben! 

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T. A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Diótörő Balett 2025 jegyek

A jegyeket online a következő linken lehet megvásárolni: Diótörő balett előadások 2025 jegyek

Diótörő Balett előadások 2025

A további Diótörő előadásokat a következő linken lehet megtekinteni: A Diótörő előadások 2025

Értékelés írása

Betöltés...
Értékelés:
További programokat keresel? Böngéssz a további lehetőségek közül!
A weboldalon sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, az elemzések, a személyre szabott tartalmak és a hirdetések megjelenítése érdekében. A következő linkre kattintva bővebb tájékoztatást találsz a sütik használatával kapcsolatban: Adatkezelési tájékoztató
Elfogadom