A Kulturális Örökség Napjai 2024. szeptember 21-22. között kerülnek megrendezésre országszerte, amelynek célja, hogy közelebb hozza az emberekhez hazánk épített és kulturális örökségét és felhívja a figyelmet a kulturális örökség megőrzésének fontosságára. A színes programok között megtalálhatóak lesznek a tematikus séták, az előadások és a kiállítások, amelynek során Budapesten és a vidéki helyszíneken is elmerülhetnek a látogatók a különböző történelmi korszakokban.
A Kulturális Örökség Napjai 2024-es rendezvénysorozata Európában is népszerű és Magyarországon is számos izgalmas kulturális programmal várják az érdeklődőket. Az esemény 2024. évi központi témája az „Utak-kapcsolatok-hálózatok”, amely a közlekedéshez kapcsolódó helyszínek bemutatása mellett a kulturális és vallási kapcsolatok feltérképezésére is lehetőséget nyújt. A Kulturális Örökség Napjai programsorozat Franciaországból indult útjára 1984-ben és népszerűsége azóta is töretlen. A hazai kulturális élet egyik fontos eseményén a legtöbb program ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A rendezvény keretében számos ritkán látogatható hazai épület és helyszín nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amelyek egyéb időpontokban nem látogathatóak. A különleges programok során a résztvevők megismerhetik az adott helyszínek történetét, építészeti értékeit és kulturális jelentőségét is. A Kulturális Örökség Napjai eseménysorozatának keretében felejthetetlen élményekkel várják a látogatókat a várak, a kastélyok és az izgalmas történelmi helyszínek, ahol a hajdani nemesi családok kastélyaiban és többhektáros kastélykertjeiben kalandozhatunk, illetve különleges szakrális helyszíneket és a dicső csaták emlékét őrző várakat csodálhatunk meg.
A Kulturális Örökség Napjai 2024-es eseményei között olyan különleges programok várják a látogatókat, mint a városismereti séták, a tárlatbemutatók, a vezetett séták és az épületbejárások.
Kulturális Örökség Napjai 2024 programok
A Kulturális Örökség Napjai 2024-es eseményének részletes helyszínei és programjai az alábbi felsorolásban tekinthetőek meg.
Budapest
Helyszínek
- Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (1013 Budapest, Krisztina körút 57.)
- Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (1013 Budapest, Döbrentei tér 9.)
- Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum (1014 Budapest, Szent György tér 2.)
- Országos Széchényi Könyvtár (1014 Budapest, Szent György tér 4–5–6.)
- Sándor-palota (1014 Budapest, Szent György tér 1.)
- Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda (1023 Budapest, Frankel Leó út 25-29.)
- Nagy Imre Emlékház (1026 Budapest, Orsó utca 43.)
- Klebelsberg Kultúrkúria (1028 Budapest, Templom utca 2-10.)
- Központi Statisztikai Hivatal (1024 BUDAPEST, Keleti Károly utca 5-7.)
- BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Park (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
- BMSZC Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 26.)
- Újpesti Városháza (1041 Budapest, István út 14.)
- Rácz Gyöngyi Közösségi Központ (1043 Budapest, Tél utca 52.)
- Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)
- Földalatti Vasúti Múzeum (1052 Budapest, Deák téri aluljáró)
- ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Ráth-ház (1053 Budapest, Papnövelde u. 2.)
- Fővárosi Törvényszék (1055 Budapest, Markó utca)
- Kúria (1055 Budapest, Markó utca 16.)
- Országház (1055 Budapest, Kossuth tér)
- Országos Mentőszolgálat, Kresz Géza Mentőmúzeum és Könyvtár (1055 Budapest, Markó utca 22.)
- Pénzügyminisztérium (1051 Budapest, V., József nádor tér 2-4.)
- Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertje (1062 Budapest, Andrássy út 103.)
- Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeum (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 19/b.)
- Sonnenberg-ház (1063 Budapest, Munkácsy M. u. 23.)
- Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház (1065 Budapest, Nagymező utca 20.)
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Nemzeti Bélyegmúzeum (1074 Budapest, Hársfa utca 47.)
- A 120 éves Friedler-bérház (1077 Budapest, Rózsa utca 27.)
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem (1083 Budapest, Ludovika tér 2.)
- Martsa Műterem és Művészkert (1084 Budapest, József utca 37.)
- Fiumei úti sírkert (1086 Budapest, Fiumei út 16-18.)
- Salgótarjáni utcai zsidó temető (1086 Budapest, Salgótarjáni utca 6.)
- Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)
- Tündérpalota - Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.)
- BGSZC Széchenyi István Kereskedelmi Technikum (088 Budapest, Vas utca 9-11.)
- Építészek Háza (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)
- Gutenberg-otthon (1088 Budapest, Gutenberg tér 4.)
- Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)
- Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom (1092 Budapest, Bakáts tér hrsz. 36910)
- Az egykori Károlyi-Almásy bérpalota (1092 Budapest, Ráday utca 18. - Erkel utca 15.)
- Ferenc áramátalakító (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 7.)
- Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda (1114 Budapest, Kelenhegyi út 2.)
- Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum (1118 Budapest, Ménesi út 63-65. fszt. 1.)
- Hild-villa (1121 Budapest, Budakeszi út 38.)
- Makovecz Központ és Archívum (1125 Budapest, Városkúti út 2.)
- Méréstörténeti Múzeum (1124 Budapest XII., Németvölgyi út 37-39.)
- Mozgásjavító EGYMI (1145 Budapest, Mexikói út 59-60.)
- ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola (1146 Budapest, Cházár András utca 10.)
- Lipták Villa (1146 Budapest, Hermina út 3.)
- Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda (1146 Budapest, Állatkerti krt. 9-11.)
- Japánkert – KMASZC Varga Márton Technikum (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 1.)
- Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ, Helytörténeti Gyűjtemény (1165 Budapest, Veres Péter út 155-157.)
- Rákoshegyi Bartók Zeneház (1173 Budapest, Hunyadi utca 50.)
- Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem (1174 Budapest, Báthory u. 31.)
- A Herrich–Kiss-villa kertje (1181 Budapest, Margó Tivadar utca 116-118.)
- MŰ-hely (1181 Budapest, Madách Imre utca 49.)
- Múzeumsarok (1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 2.)
- Nemcsics Emlékház – Színország Galéria (1185 Budapest, Ungvár utca 42.)
- Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériája (1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 39.)
- A Szent Lipót-plébániatemplom története (1221 Budapest, Plébánia utca 2.)
- Barlanglakás Emlékmúzeum (1222 Budapest, Veréb utca 4.)
- KULTIKUM Rendezőház (1222 Budapest, Sörház utca 3.)
- Magdolna Udvar Helytörténeti Gyűjtemény és Művészeti Galéria (1222 Budapest, Kossuth Lajos u. 24.)
Rendezvények
- A homoludens.hu Egyesület játszósarka (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- „Az emberi arcz megörökítése” (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- Henel comestől Schulhof Izsákig - a budavári zsidó közösség története a város alapításától Buda visszafoglalásáig (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 26.)
- Kézműves foglalkozások (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- Raktárséta (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- Réginyomtatvány-bemutató az Apponyi-teremben (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- Széchényi-kód – A szabadulószoba (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- Márkus Emília villájának híres lakója – Nizsinszkíj (1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 85.)
- Bauhaus Pasaréttől Pécsig, Dessautól Brnoig (1026 Budapest, Orsó utca 43.)
- Kurátori vezetés a Feltárva!… avagy még mindig van új a föld alatt című kiállításban (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
- Kurátori vezetés az Apró kövek – színpompás padlók. Válogatás az elmúlt 130 év legszebb mozaikleleteiből c. kiállításban (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
- Kurátori vezetés az Aquincum 130 – A JAVA! Válogatás az aquincumi ásatások elmúlt 130 évének legszebb leleteiből c. kiállításban (1031 Budapest, Szentendrei út 135.)
- „A könyveknek is megvan a maguk sorsa” – a restaurátor-műhely bemutatója (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Eötvös Loránd nyomában – Tárlatvezetés az Eötvös-kiállításon (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Felcsendül egy hang – Bábel Klára hárfakoncertje az ELTE Egyetemi Könyvtárban (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Kalligráfiai workshop (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Kilenc egyetem, egy projekt – CHARM-EU (Kiállítás) (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Könyvkötő műhely – Kézműves foglalkozás gyermekeknek és felnőtteknek (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Könyv, talár, tudomány – Jelképek az Eötvös Loránd Tudományegyetem múltjából (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Lapokba zárt titkaink – Könyvbemutató muzeális állományunkból (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- Palotatörténeti séta (1053 Budapest, Károlyi utca 16.)
- „Százféle változatban” – Cseh Tamás dalai Bárth János előadásában (1053 Budapest, Ferenciek tere 6.)
- 1954-2024 A mentés forradalma, 70 éves a rohamkocsi (1055 Budapest, Markó utca)
- Indiai (baul fakír) mini-koncert és hangszeres workshop Burns Katalinnal (1062 Budapest, Andrássy út 103.)
- Kertes-keretes történet: hozz egy képkeretet! | Múzeumpedagógiai workshop (1062 Budapest, Andrássy út 103.)
- Lépj be az őszbe a Holdkapun át! | Múzeumpedagógiai workshop (1062 Budapest, Andrássy út 103.)
- Szentpéteri Zsuzsanna szobrászművész interaktív előadása a Hopp Múzeum kertjében kiállított „A szellemek dala” c. műve kapcsán (1062 Budapest, Andrássy út 103.)
- Máté, a vám- és adószedők védőszentje (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 19/b.)
- Az ügynök élete - Filmvetítés az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Egy diktatúra hagyatéka – Állambiztonsági iratok és történetek (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Füzetkészítő workshop az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Kémvadász – Nyomozz az Oktogonon! (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Megismerhető titok – nyilvános szaklevéltár (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Mit rejt a Cziffra-dosszié? Cziffra György, az emigráns zongoraművész és az állambiztonság (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Papírból történelem: Az iratfeldolgozás műhelytitkai (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Papírfestő workshop az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Restaurátorműhely-látogatás az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Műemlékek és épületek magyar bélyegeken (1074 Budapest, Hársfa utca 47.)
- A Róth Miksa-idővonal (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.)
- Az építészet nagyjai: tematikus tárlatvezetés (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.)
- Úton Róth Miksával: tematikus tárlatvezetés (1078 Budapest, Nefelejcs utca 26.)
- A Nyugdíjbiztosítási Székház bemutatása (1081 Budapest, Fiumei út 19/a)
- Bepillantás a rendőri hivatás világába (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)
- Ismeretterjesztő előadások a Rendőrmúzeum időszaki kiállításához kapcsolódó témákban (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)
- Múzeumi kísérő programok nemcsak gyerekeknek (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.)
- A Fény szerelmesei. Amatőr fényképezés 1910-20 körül | Szakmai tárlatvezetés a Kertész/Kópiák kiállításban (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)
- BKK FUTÁR-központ látogatás (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 2.)
- Kertész kontaktjai | Kurátori tárlatvezetés a Kertész/Kópiák kiállításban (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)
- Conti-kápolna megtekintése vezetéssel (1103 Budapest, Kápolna tér)
- Kőbánya rejtett öröksége – a Sörgyár kincsei (1105 Budapest, Halom utca 42.)
- Nyílt nap a Kőbányai medencében (1105 Budapest, Ihász utca 29.)
- Ödön, Papszi, Cica bá’ – vetített képes előadás Lechner Ödön és Kőbánya kapcsolatáról (1102 Budapest, Kőbánya, Füzér utca 32.)
- Földön, vízen, levegőben... - Az UVATERV gyűjteménye (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
- 130 éve született Molnár-C. Pál (1118 Budapest, Ménesi út 63-65. Fszt. 1.)
- Vágtában Mezőhegyesről Gödöllőre (1118 Budapest, Ménesi út 63-65. Fszt. 1.)
- 75 éves a Gyermekvasút (1121 Budapest, Hegyhát út)
- Utazás a reformkorba – A Hild-villa épületének kalandos felfedezése (1121 Budapest, Budakeszi út 38.)
- Raktárséta - rejtett kincseink (1135 Budapest, Jász utca 33-35.)
- Bonsai Jam – Bevezetés a bonsai művészetébe (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 1.)
- Teakóstoló a Japánkertben (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 1.)
- Varga Márton Múzeum tárlatvezetéssel (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 1.)
- Kedves Naplóm! - Lakhatási lehetőségek és a lakótelepek kialakulása a Kádár-korszak tükrében (1157 Budapest, Fő tér)
- A művész útja - Ilosfai Krisztián tárlatvezetése és filmjei (1174 Budapest, Báthory u. 31.)
- Rákosmentén – ősi utak mentén (1174 Budapest, Báthori utca 31.)
- Párhuzamos Városképek - kiállítás a Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galériájában (1203 Budapest, Kossuth Lajos utca 39.)
Séták
- A második Bagdad - A Víziváros oszmán hétköznapjai (1013 Budapest, Döbrentei tér)
- Sisi, Magyarország szerelmese – Séta Erzsébet királyné nyomában (1013 Budapest, Ybl Miklós tér – Ybl Miklós szobra)
- Tabáni mesék (1013 Budapest, Dózsa György tér)
- A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában (1014 Budapest, Dísz tér 15.)
- Épületséta - Barangolás a Budavári Palota F épületében (1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.)
- …és ami megmaradt / Séta a Hauszmann-féle palota szobrai körül (1014 Budapest, Szent György tér 2.)
- Középkori séta a Budai Vár polgárvárosában (1014 Budapest, Bécsikapu tér)
- Tizenkét hét a pokolban - Séta a budai Várban: az 1944–45. évi ostrom a visszaemlékezések tükrében (1014 Budapest, Dísz tér 15.)
- Kövesd a vaskori utat Budapest szívén keresztül! | Városi séta (1016 Budapest, Sánc utca)
- Középkori séta "Óbuda mecénása", Piast Erzsébet királyné nyomában (1033 Budapest, Fő tér 1.)
- Római kori séták Óbudán és kurátori vezetés (1033 Budapest, Kórház utca 7.)
- A légiós, az író és a gyilkos mikulás - Vezetés a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (1036 Budapest, Korona tér 1.)
- Újpesti templomok (1041 Budapest, István út 14.)
- A Könyves Kálmán Gimnázium épülete (1043 Budapest, Tanoda tér 1.)
- A Nádor utca épületei és az elmúlt kétszáz év budapesti kapcsolatai (1051 Budapest, Nádor utca 9-15.)
- Az épületek története az elmúlt kétszáz évben az építészeti kapcsolatok tükrében (1051 Budapest, Nádor utca 9-15.)
- Fashion Street – Deák Ferenc utca (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)
- Séta Erzsébetvárosban, a KultUnio területén (1052 Budapest, Városháza park)
- Azért a víz... – A Duna és a társadalom a 19. században (1053 Budapest, Károlyi u. 16.)
- Azért a víz... A Duna és a társadalom a XIX. században (1053 Budapest, Károlyi utca 16.)
- A szecessziós pénztárterem története (1054 Budapest, Hold utca 4.)
- Hollywoodi legendák a Falk Miksa utcában (1055 Budapest, Szent István krt. 5.)
- Szent Mátétól a Pénzügyőr- és Adózástörténeti Múzeumig (1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 19/b.)
- Megfigyelt város – Séta az állambiztonsági negyedben (1067 Budapest, Eötvös utca 7.)
- Lázadók, kívülállók, útkeresők - utazás Csikágóba egy vonaljeggyel (1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 2.)
- Conti + „ Az én fegyházam”- börtönséta (1084 Budapest, Mindszenty József tér)
- "Ami bennem lélek…" – irodalmi séta (1086 Budapest, Fiumei út 16-18.)
- A Salgótarjáni utcai zsidó temető története (1086 Budapest, Salgótarjáni utca 6.)
- Művészparcellák (1086 Budapest, Fiumei út 16-18.)
- Tisztviselőtelepi séta (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 40.)
- Építészek Háza bejárása (1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.)
- Könyvtár a palotában - Palota a könyvtárban (1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1.)
- Minden út Rómába vezet 1. (1088 Budapest, Mikszáth tér)
- Minden út Rómába vezet 2. (1088 Budapest, Mikszáth tér)
- Ismerd meg orgonánkat, ismerd meg templomunkat! (1092 Budapest, Bakáts tér, hrsz. 36910)
- Kőbányai pincerendszer (1105 Budapest, Bánya utca 37.)
- A Hölgy utca titkai – utcatörténeti séta (1102 Budapest, Kőbánya, Hölgy utca)
- Kőbányai buszos városnéző túra (1105 Budapest, Kőbánya, Szent László tér 29.)
- Az állami tervezővállalatok világa - Séta a Dokumentációs Központ raktárában (1111 Budapest, Budafoki út 59.)
- Kézművesség és gasztronómia a Bartók Béla Boulevardon (1114 Budapest, Szent Gellért tér 2.)
- Beton, üveg, acél - példák a 70-es évek építészetéből a Gellért-hegyen (1118 Budapest, XI. Móricz Zsigmond körtér)
- Égi és földi szerelem (1118 Budapest, Ménesi út 63-65. Fszt. 1.)
- Fák, madarak, szerelmek - őszi séta a Jókai-kertben (1121 Budapest, Költő utca 21.)
- Hild-örökség – Séta a Hild-villában (1121 Budapest, Budakeszi út 38.)
- Úttalan utakon - Séta Rákosrendező és az M3 fölött (1142 Budapest, Rákospatak utca 101.)
- ArtGeo palota a Stefánián, avagy a Földtani Intézet épülete (1143 Budapest, Stefánia út 14.)
- A magyar jégkorong közel 100 éves története (1145 Budapest, Olof Palme sétány u 5.)
- A világ legszebb korcsolyapályájának története (1145 Budapest, Olof Palme sétány u 5.)
- Istvánmező villanegyede - Szenes Mór bérpalotájától Rákosi Mátyás villájáig (1146 Budapest, Reiner Frigyes park)
- A Herrich-Kiss villa rejtett kincsei – épületvezetés (1181 Budapest, Margó Tivadar utca 116-118.)
- Mozik a XVIII. kerületben (1183 Budapest, Szent Lőrinc sétány 2.)
- Kispesti templomok (1191 Budapest, Templom tér 21.)
- Időutazás a Wekerletelepen (1192 Budapest, Kós Károly tér 10.)
- Helytörténeti séta Nagytétényben (1225 Budapest, Kastélypark u. 9-11.)
Bács-Kiskun vármegye
Helyszínek
- Érseki kastély (6300 Kalocsa, Szentháromság tér 1.)
- Viski Károly Múzeum Kalocsa (6300 Kalocsa, Szent István király út 25.)
- Cifrapalota (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1)
- Kecskeméti Városháza (6000 Kecskemét, Kossuth tér 1.)
- Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjtemény (6080 Szabadszállás, Honvéd u. 72–82.)
Rendezvények
- A Deák Ferenc-zsilip rekonstrukciója (6500 Baja, Szeremlei u. 80.)
- Gyermekfoglalkozások és nyomozós játék a Cifrapalotában (6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.)
Baranya vármegye
Helyszínek
- Batthyány–Montenuovo-mauzóleum (7754 Bóly, Temető utca 1.)
- Homorúdi tájház (7716 Homorúd, Vörösmarty utca 2.)
- Óbánya - Illatosház – Odorarium (7695 Óbánya, Fő utca 20.)
- Pécs igazgatósági épület és KÖFI Központ (7623 Pécs, Szabadság út 39.)
- Pécs vasútállomás (7623 Pécs, Indóház tér 1.)
- Szaporcai Cifraház – élő tájház, közösségi, kulturális, művészeti színtér (7843 Szaporca, Dózsa u. 35.)
- Szászvári Várkastély (7349 Szászvár, Templom tér 2.)
- Udvari Tájház (7718 Udvar, Fő utca 30.)
Séták
- Klimo György emlékséta - A 250 éves Klimo Könyvtár nyomában (7621 Pécs, Barbakán)
Békés vármegye
Helyszínek
- Munkácsy Emlékház (5600 Békéscsaba, Gyulai út 5.)
- Geszt, Tisza-kastély (5734 Geszt, Arany János Utca 1.)
- Wenckheim-kastély, Szabadkígyós (5712 Szabadkígyós, Áchim András u. 23.)
Rendezvények
- Kulturális Örökség Napjai a Wenckheim-kastélyban (5712 Szabadkígyós, Áchim András u. 23.)
Séták
- Városismereti séta egy híres csabai építész nyomában (5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3.)
- Az utak és a kereskedelem szerepének változása Mezőhegyesen (5820 Mezőhegyes, Jung József tér 1.)
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Helyszínek
- Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum (3400 Mezőkövesd, Eötvös u. 32.)
- Matyó Múzeum (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 8.)
- Takács István Gyűjtemény (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 23.)
- Massa Múzeum (3517 Miskolc - Újmassa, Ómassai út)
Rendezvények
- Utak-kapcsolatok-hálózatok Füzérradványban (3993 Füzérradvány, gróf Károlyi Ede út 1.)
- A középkor asztala - különleges ételek, furcsa szokások, ma is használható receptek (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 8.)
- A népi hangszerek mesés világa (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 8.)
- Élő és éltető hagyományok, népművészeti örökség és keresztény szellemiségű művészet – mint az európai kultúra alapértékei (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 23.)
- Kulturális Örökség Napjai a 45 éve alapított Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeumban (3400 Mezőkövesd, Eötvös u. 32.)
Séták
- Szinva Örökség-séták Miskolcon – Belvárosi legendák nyomában a Szinva mentén (3530 Miskolc, Papszer u. 1.)
- „Utánam, srácok” városi túra – Szent és profán az Avason (3530 Miskolc, Papszer u. 14.)
- Szinva Örökség–séták Miskolcon - Miskolc éltető forrása, a Szinva (3517 Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 33.)
Csongrád-Csanád vármegye
Helyszínek
- Rónay-kastély tornya (6775 Kiszombor, Makói utca)
- Rónay-sírkert (6775 Kiszombor, Óbébai utca)
- Rotunda (6775 Kiszombor, Szent István tér)
- BÁRKA"i" alkotó- és vendégház (6630 Mindszent, Szabadság utca 62.)
- Regionális Összművészeti Központ (6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.)
- Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (6720 Szeged, Dóm tér 1–4.)
- Szegedi Nemzeti Színház (6720 Szeged, Vaszy Viktor tér 1.)
- Szeged MÁV székház, a Vasúttörténeti Alapítvány székhelye (6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 28-30.)
- Városháza (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.)
- Landesberg-palota (6721 Szeged, József Attila sgt. 8.)
- Régi zsinagóga (6722 Szeged, Hajnóczy utca 12.)
- Napsugaras Tájház (6725 Szeged, Nyíl utca 43.)
- A Kulturális Örökség Napjai Szentesen (6600 Szentes, Rózsa Gábor tér)
Rendezvények
- Azok a ’70-es évek – tárlatbemutató (6720 Szeged, Dóm tér 1–4.)
- „Behálózva” – régi térképek, atlaszok, útleírások lapjain (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)
- Mesélő évszázadok – a Somogyi-könyvtár legrégebbi kincsei – tárlatbemutató (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)
- A Landesberg-palota a "pincétől a padlásig" - múltidéző házbemutató (6721 Szeged, József Attila sgt. 8.)
Séták
- Fedezzük fel a Dóm teret, csodáljuk együtt a Fogadalmi templomot! (6720 Szeged, Széchenyi tér 12.)
- Formabontó Házak (6720 Szeged, Széchenyi tér 12.)
- Magyar Ede séta (6720 Szeged, Széchenyi tér 12.)
- Minden út Szegedre vezet (6720 Szeged, Dóm tér 1-4.)
- Szecessziós séta (6720 Szeged, Széchenyi tér 12.)
- Szegedi bűnhistóriák (6720 Szeged, Széchenyi tér 4.)
- Botlatókövek Szeged belvárosában (6723 Szeged, Gutenberg u. 20.)
- Pick emlékséta Szegeden (6723 Szeged, Széchenyi tér 12.)
- Alsóváros az irodalomban (6725 Szeged, Nyíl utca 43.)
- Alsóvárosi oromdíszek (6725 Szeged, Nyíl utca 43.)
- Átalakuló sugárútjaink: Boldogasszony sugárút (6725 Szeged, Indóház tér)
- A szegedi zsidó temető (6728 Szeged, Fonógyári u. 17.)
Fejér vármegye
Helyszínek
- Geszner-ház és park (8083 Csákvár, Kenderesi u. 033/7 hrsz.)
- Dég Festetics-kastély (8135 Dég, Hunyadi János utca 11.)
- Károlyi-kastély (8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi S. u. 2.)
- Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely (8060 Mór, Szent István tér 4.)
- Református templom (8151 Szabadbattyán, Petőfi utca)
- Szent Imre római katolikus plébániatemplom (8151 Szabadbattyán, Csíkvár tér 13.)
- Szent István Király Múzeum - Országzászló téri kiállítóhely (8000 Székesfehérvár , Országzászló tér 3.)
- Sára Szűcs Lajos pincéje Velencén (2481 Velence, Pince sor 8.)
Rendezvények
- Gárdonyi Géza emlékei városunkban - vezetett kultuúrséta a Gárdonyi Géza sétányon: Nádasdyak és Gárdonyi Géza emlékezete (2484 Gárdony-Agárd, Gárdonyi Géza sétány)
- Kulturális Örökség Napja a Nádasdy-kastélyban (8145 Nádasdladány, Kastélypark 1.)
Séták
- MENTÉS MÁSKÉNT / Villarekonstrukció Agárdon / 1937-2023 (2484 Agárd, Bronz utca 25.)
- Templomok útján – falusi séta (8151 Szabadbattyán, Csíkvár tér)
- Belvárosi séta szakrális emlékek közt (8000 Székesfehérvár, Liszt Ferenc utca 13.)
- Lorettói litáni falképes megjelenítése a múzeum – egykor jezsuita kolostor – főlépcsőházában (8000 Székesfehérvár, Fő utca 6.)
- Zarándokutak, búcsújárás Székesfehérváron egykor és ma (8000 Székesfehérvár, Jancsár játszótár)
Győr-Moson-Sopron vármegye
Helyszínek
- Szent Jakab-plébániatemplom (9132 Árpás, Dombiföld u.)
- Szent Kozma és Damján római katolikus templom (9324 Bogyoszló, Zrínyi utca 4.)
- Keresztelő Szent János fejvétele római katolikus templom (9321 Farád, Fő u.2.)
- Peisonia Látogatóközpont (9436 Fertőszéplak, Széchényi Ferenc tér 1.)
- Győri Nagyboldogasszony-székesegyház (9021 Győr, Apor Vilmos Püspök tere 4.)
- Vasútállomás (9021 Győr, Révai Miklós u. 1.)
- Hegykői Csipkeház (9437 Hegykő, Kossuth Lajos u. 37.)
- Csipke Múzeum (9361 Hövej, Fő u. 54.)
- Jobaházi Szentháromság római katolikus templom (9323 Jobaháza, Ady Endre u. 10.)
- Magyarkeresztúri Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom (9346 Magyarkeresztúr, Kossuth Lajos utca 98.)
- Cselley-ház (9200 Mosonmagyaróvár, Fő út 19.)
- Habsburg-kripta (9200 Mosonmagyaróvár, Szent László tér 4.)
- Mosonvármegyei Múzeum (9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 1.)
- Széchenyi-kastély, Nagycenk (9485 Nagycenk, Kiscenki utca 3.)
- Pannonhalmi Főapátság (9090 Pannonhalma, Vár 1.)
- Rábatamási főszegi porta (9322 Rábatamási, Szabadság utca 117.)
- Szent István király római katolikus templom (9322 Rábatamási, Szent István u. 50.)
- GYSEV Kocsiműhely épülete (9400 Sopron, Kőszegi utca)
- GYSEV Motorműhely épülete (9400 Sopron, Béke utca)
- GYSEV Vezérigazgatóság épülete – GYSEV-palota (9400 Sopron, Mátyás király utca 19.)
- Kárpáti malom (9400 Sopron, Erdei malom köz 4.)
- Szanyi Szent Kereszt Megtalálása római katolikus templom (9317 Szany, Kossuth L. utca)
Rendezvények
- Orgona- és fuvolakoncert a bogyoszlói Szent Kozma és Damján római katolikus templomban (9324 Bogyoszló, Zrínyi utca 4.)
- „Angyali hangok” - egyházi énekek gyermekek előadásában (9321 Farád, Fő u. 2.)
- Épületbemutatással egybekötött tárlatvezetés az állandó Kovács Margit-kiállításban (9021 Győr, Apáca u. 1.)
- Huszonnégyszer a pokolban – Győr második világháborús bombázásai (9021 Győr, Király u. 17.)
- Kincsek ismerője (9021 Győr, Káptalandomb 11.)
- 24-szer a pokolban – Győr II. világháborús bombázásai (9021 GYŐR, Király utca 17.)
- Kulturális Örökség Napi programok a Csipkeházban (9437 Hegykő, Kossuth Lajos u. 37.)
- Hungarikumunk, a höveji csipke (9361 Hövej, Fő u. 54.)
- Jobaházi vegyeskar hangversenye a Szentháromság római katolikus templomban (9323 Jobaháza, Ady Endre u. 10.)
- A Cselley-ház csodái (9200 Mosonmagyaróvár, Fő út 19.)
- Több mint iskola – vezetés a Pannonhalmi Főapátság bencés gimnáziumában (9090 Pannonhalma, Vár 1.)
- Uros apát és műve – szerzetesi vezetés a főapátság Bazilika 800 emlékévben megrendezett időszaki kiállításán (9090 Pannonhalma, Vár 1.)
- Vasúttörténeti és vasútmodell-kiállítás (9400 Sopron, Kőszegi utca)
- A szanyi Szent Anna kórus hangversenye (9317 Szany, Kossuth L. utca)
Séták
- Eszterháza parkjai (9431 Fertőd, Joseph Haydn út 2.)
- Földalatti hálózatok? - avagy Győr II. világháborús épített légoltalmi öröksége (9021 Győr, Bécsi kapu tér 5.)
- Védett természeti szépségek és csodás szobrok között a Püspökvár kertjében (9021 Győr, Káptalandomb 1.)
- Nyugdíjas hidak a folyók városában (9026 Győr, Egyetem tér 1.)
- Hőnel Béla kerékpáros emléktúra Mosonszolnokon (9200 Mosonmagyaróvár, Levéli út)
- Séta a Mofém-telep, a Lajtaszer és a Fő utcai Hőnel-épületek mentén (9200 Mosonmagyaróvár, Terv u. 92.)
- Széchenyi István és a Tisza Gőzhajózási Társaság (9485 Nagycenk, Kiscenki utca 3.)
- A Lenck-család nyomában - városi séta (9400 Sopron, Deák tér 1.)
- Épületlátogatás a soproni vasútállomás épületében (9400 Sopron, Állomás utca)
- Épületvezetés a Soproni Múzeum Múzeumnegyedében (9400 Sopron, Fő tér 8.)
- Közlekedési épületek a városképben (9400 Sopron, Baross utca)
- Miért festői a soproni belváros? (9400 Sopron, Várkerület 100.)
- Soproni Városháza és Vármegyeháza (9400 Sopron, Fő tér 1. és Fő tér 5.)
Hajdú-Bihar vármegye
Helyszínek
- DEMKI Tímárház - Népi Kézműves Alkotóház (4024 Debrecen, Nagy-Gál István utca 6.)
Rendezvények
- Egykor Pénzügyi Palota, ma kormányhivatal - történeti séta a földhivatali épületben (4024 Debrecen, Kossuth u. 12-14.)
- Történeti séta a kormányhivatal Piac utcai székhely épületében (4024 Debrecen, Piac u. 54.)
- Hajdúdorogi Főegyházmegye Érseki Hivatala bemutatása (4025 Debrecen, Petőfi tér 8.)
Séták
- A cívisházak nyomában Debrecenfalván (4024 Debrecen, Kossuth utca 65.)
- Állatkert-történeti séta a Zoo Debrecenben (4032 Debrecen, Ady Endre út 1.)
- Vidámpark-történeti séta a Zoo Debrecenben (4032 Debrecen, Ady Endre út 1.)
Heves vármegye
Helyszínek
- Szent Péter és Szent Pál római katolikus templom (3261 Abasár, Fő tér 31.)
- Madarász-Bedécs-ház (3371 Átány, Templom út 14.)
- Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum (Grassalkovich-kastély) díszudvara (3000 Hatvan, Kossuth tér 24.)
- Siroki vár (3332 Sirok, Vár u. 1.)
Rendezvények
- Egyházi zene húrra és billentyűre – Várallyay Kinga és Várallyay Eszter komolyzenei koncertje (3261 Abasár, Fő tér 31.)
Séták
- Történelmi ösvény a barokk kortól az Árpád-korig (3261 Abasár, Fő tér 31.)
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Helyszínek
- A Tisza Cipőgyár irodaháza (5435 Martfű, Gesztenye sor 1.)
- Damjanich János Múzeum (5000 Szolnok, Kossuth tér 4.)
- Szolnoki Galéria (5000 Szolnok, Templom utca 2.)
- Szolnok Vármegyeháza (5000 Szolnok, Kossuth Lajos utca 2.)
- Tabáni Tájház (5000 Szolnok, Tabán)
- Borbély-kastély (5234 Tiszaroff, Aradi út 34.)
Rendezvények
- A Tisza Cipőgyár irodaháza prózai köntösben (5435 Martfű, Gesztenye sor 1.)
- Szászbereki vasutak közös élete (5053 Szászberek, Fő tér 238.)
- Művészereklyék, műteremfotók, régi kéziratok - előadás a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet gyűjteményeiről és annak szolnoki vonatkozásairól (5000 Szolnok, Kossuth tér 4.)
- Restaurátorműhely-látogatás (5000 Szolnok, Kossuth tér 4.)
Séták
- A Kohner-örökség megőrzése, avagy történelmi értékeink Szászbereken (5053 Szászberek, Kossuth Lajos utca 197.)
- Régi szomszédaink a Szapáry utcából (5000 Szolnok, Templom utca 2.)
Komárom-Esztergom vármegye
Helyszínek
- Kamalduli Remeteség (2840 Majkpuszta, Majkpuszta 1.)
Rendezvények
- A szén útja (2800 Tatabánya, Vágóhíd u.)
Séták
- Fedezzük fel együtt Esztergom török kori emlékeit! (2500 Esztergom, Szent István tér 1.)
Nógrád vármegye
Helyszínek
- Alsópetényi Prónay-kastély (2617 Alsópetény, Kossuth Lajos u. 34.)
- Rózsavilág (2617 Alsópetény, Petőfi út 151.)
- Benczúr-kastély (3170 Szécsény Benczúrfalva, Fő út 2.)
Rendezvények
- Kulturális Örökség Napjai Alsópetényben (2617 Alsópetény, Petőfi út)
Séták
- Hollókői ófalui séta (3176 Hollókő, Kossuth út 74.)
- A miocén ősmaradványok és a hozzájuk fűződő legendák nyomában (3138 Ipolytarnóc, Külterület 039 hrsz.)
- Kalandozás az alsó miocén és az azt védő épületek szimbólumainak nyomában (3138 Ipolytarnóc, Külterület 039 hrsz.)
Pest vármegye
Helyszínek
- Evangélikus templom (2683 Acsa, Petőfi utca 16. / Honvéd út 1.)
- Prónay-kastély (2683 Acsa, Honvéd utca)
- Tájház Acsán (2683 Acsa, Kossuth út 37.)
- Postamúzeum Rádió- és Televíziómúzeuma (2049 Diósd, Géza fejedelem útja)
- Göd Vasútállomás (2131 Göd, Rákóczi u. 24.)
- Egyetemi víztorony (2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.)
- Kirakat Műhelygaléria (2626 Nagymaros, Fő tér 3.)
- Ócsai református műemlék templom (2364 Ócsa, Dr. Békési Panyik Andor u. 9.)
- Ócsai Tájház (2364 Ócsa, Lőrinc u. 1.)
- Egykori tiszttartói lak - Közösségi ház (2071 Páty , Rákóczi u 13.)
- Pilisszántói Tájház (2095 Pilisszántó, Kossuth Lajos u. 94.)
- Városi Tömegközlekedési Múzeum (2000 Szentendre , Dózsa György út 3.)
Rendezvények
- Kulturális Örökség Napjai – Albertirsa (2730 Albertirsa, Kolozsvári utca és Szent István utca sarka)
- Kulturális Örökség Napjai (2030 Érd, Budai út 4.)
- Isaszegi Barangoló (2117 Isaszeg, Templom utca 31.)
- Lovagok, szerzetesek és mesterek a Pilisben (2013 Pomáz, Huszár utca 3.)
Séták
- Belépés a Lavatka-kúriába (2740 Abony, Jókai Mór u. 10.)
- "Kincs, ami nincs" - Városismereti túra (2100 Gödöllő, Szabadság út 5.)
- Faluséta Pátyon (2071 Páty, Kossuth u 1.)
- Váci épületek és szobrok a hála jegyében (2600 Vác, Március 15. tér 19.)
- „A kert, ahogy én látom” - séta a botanikus kertben (2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.)
- Kerttörténeti séta a Nemzeti Botanikus Kertben (2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.)
- Utak és keresztutak - Együttélés Verőcén (2621 Verőce, Szamos utca 20.)
- Utak és útvesztők a zsámbéki Zichy-kastélyban (2072 Zsámbék, Táncsics Mihály u. 22.)
Somogy vármegye
Helyszínek
- Kaposvári intermodális csomópont (7400 Kaposvár, Budai Nagy Antal utca)
- Kálmán Imre Emlékház (8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 5.)
Rendezvények
- Bemutatkozik a vasút múltja (7400 Kaposvár, Jutai út 2.)
Séták
- „Építők, építtetők, építmények” (7400 Kaposvár, Ady Endre utca 10.)
- Siófoki városnéző séta (8600 Siófok, Kálmán Imre sétány 5.)
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Helyszínek
- Becsky-Kossuth-kúria (4765 Komlódtótfalu, Kisfaludy út 32.)
- Sóstói Múzeumfalu (4431 Nyíregyháza, Skanzen u. 8.)
- Tiszadob Andrássy-kastély (4456 Tiszadob, Bocskai utca 59.)
Tolna vármegye
Helyszínek
- Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló, Bátaapáti (7164 Bátaapáti, Mórágyi-völgy 4.)
- Völgységi Múzeum (7150 Bonyhád, Szabadság tér 2.)
- Múzeum Megálló Dombóvár (7200 Dombóvár, Baross Gábor tér 1.)
- Fachwerk lakóház – Keszőhidegkút (7062 Keszőhidegkút, Kossuth utca 22.)
- Pipo-várkastély (7086 Ozora, Várhegy utca 1.)
Rendezvények
- Tárlatvezetés az egykori ozorai nagyvendéglőben, az Asszonyok dísze – menyecskék büszkesége című kiállításban (7086 Ozora, Szabadság tér 8.)
Séták
- Keszőhidegkút német emlékei - Fachwerk lakóház - Evangélikus templom és gyerektábor – Pincesor (7062 Keszőhidegkút, Kossuth utca 22.)
- Tengelic legrégebbi épületei, építészeti emlékei, emlékművei (7054 Tengelic, Rákóczi 7.)
Vas vármegye
Helyszínek
- Barokk lakóház (9730 Kőszeg, Rajnis utca 12.)
- Evangélikus harangtorony (9730 Kőszeg, Várkör 44.)
- Festetics-palota (9730 Kőszeg, Chernel u. 10.)
- Fortepan Fotógaléria (9730 Kőszeg, Táblaház utca 9.)
- Kelcz-Adelffy Árvaház (9730 Kőszeg, Kelcz-Adelffy u. 3.)
- Sgrafittós ház (9730 Kőszeg, Jurisics tér 7.)
- Zsinagóga (9730 Kőszeg, Várkör 38.)
- Zwinger, Öregtorony (9730 Kőszeg, Chernel u. 16.)
- Magyarországi Horvátok Keresztény Gyűjteménye (9734 Peresznye, Hunyadi utca 19.)
- Helytörténeti Gyűjtemény (9523 Szergény, Kolozsvári utca 59.)
- Stirling villa (9726 Velem, Rákóczi Ferenc utca 96.)
Séták
- A bencések és Kőszeg a XX. században (9730 Kőszeg, Rajnis utca 2.)
- Hajdan volt kőszegiek nyomában 3. (9730 Kőszeg, Temető utca 30.)
Veszprém vármegye
Helyszínek
- Püspöki Palota Sümeg (8330 Sümeg, Szent István tér 8.)
- Bunkermúzeum Veszprém (8200 Veszprém, Jutasi ut 34.)
- Dubniczay-palota – Tegularium (8200 Veszprém, Vár utca 29.)
- Eötvös Károly Könyvtár (8200 Veszprém, Komakút tér 3.)
- Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára (8200 Veszprém, Török Ignác utca 1.)
- Óvóhely - Benedek-hegy Veszprém (8200 Veszprém, Tobak u. 4.)
- Pillanatképek a Szent Mihály Főszékesegyház múltjából– „kamrakiállítás” a Biró-Giczey Házban (8200 Veszprém, Vár utca 31.)
- Veszprémi Várbörtön Látogatóközpont (8200 Veszprém, Jókai utca 8.)
Rendezvények
- „Valami régi, valami kölcsön” – a Kulturális Örökség Napjai a Sümegi Püspöki Palotában (8330 Sümeg, Szent István tér 8.)
- Börtönbe zárva, zsákutcában járva – tárlatvezetés (8200 Veszprém, Jókai utca 8.)
- Judit Stowe „Formabontás” című kiállítása (8200 Veszprém, Vár utca 29.)
Séták
- A Megyeháza épületének megtekintése vezetéssel (8200 Veszprém, Megyeház tér 1.)
- A Rosos és a Balassa-kúria megtekintése vezetéssel (8200 Veszprém, Bezerédi utca 3-5.)
- A veszprémi szecesszió nyomában (8200 Veszprém, Komakút tér 3.)
- Kulisszajárás a Veszprémi Petőfi Színházban (8200 Veszprém, Óvári ferenc utca 2.)
- Tornateremből bábszínház (8200 Veszprém, Deák Ferenc u. 13.)
Zala vármegye
Helyszínek
- Georgikon Majortörténeti Kiállítóhely (8360 Keszthely, Bercsényi Miklós utca 65-67.)
- Szendrey Emlékház (8360 Keszthely, Szendrey major)
- Retro Kirakat (8790 Zalaszentgrót, Batthyány Lajos utca 15.)
- Egry József Emlékház (8822 Zalaújlak, Fő út 18.)
Rendezvények
- Balatoni Múzeum (8360 Keszthely, Múzeum u. 2.)
- Uradalmi utak Keszthelyen és környékén – a múltban és jelenben (8360 Keszthely, Szendrey major)
- "Itt, itt a helyünk..." 120 éve született Keresztury Dezső (8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21.)
- Zarándoknap Kerkai Jenő emlékére (8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 4-6.)
Séták
- Földön, vízen, levegőben – Épületbejárás az Amazon Házban (8360 Keszthely, Kastély utca 11.)
- A zalaegerszegi lakótelepek nyomában - Városnézés Ikarus busszal (8900 Zalaegerszeg, Batthyány u. 2.)
- Vezetett séták a Göcseji Skanzenben (8900 Zalaegerszeg, Falumúzeum u.)